A Zrínyiek korának fegyverei – 16-17. századi kanócos muskéták

A 16-17. században zajló hadügyi reform jelentős változásokat hozott a csatatereken, ami a gyalogsági fegyverek fejlődését is magával hozta. A folyamat már a 14-15. században megindult az alabárd, majd a 15-16. század fordulóján a pika megjelenésével, mely a gyalogságot erősítette. Azonban amíg ezek a fegyverek évezredek óta használt eszközök továbbfejlesztései voltak, addig az igazi újítást a 14. századtól a kézi tűzfegyverek megjelenése jelentette. A legkorábbi tűzfegyverek még meglehetősen kezdetlegesek, nehezen használhatóak voltak. Magyar elnevezésük (tűzcső) jól jellemzi őket. Lényegüket tekintve kézbe vehető csövek voltak fa nyéllel vagy ágyazattal, többnyire megtámasztást szolgáló szakállal ellátva. Elsütésük kézben tartott égő kanóccal volt lehetséges.

A kézi tűzfegyverek a 15. század végére váltak igazán jól használható eszközzé. Köszönhető ez a űrméret, és így a fegyver tömege csökkenésének, a fa ágyazat átalakításának, a puskatus és az elsütő szerkezet megjelenésének. Utóbbi a számszeríjak mintájára egy tengely mentén elforgó, közel „S” alakú egyszerű karból állt egyik végén a salétrommal átitatott égő kanócot rögzítő sárkánnyal, másik végén az elsütőkarral. Ezzel gyakorlatilag megjelentek az első kanócos muskéták, melyek fokozatosan csatadöntő tényezővé emelték a gyalogságot. Fejlődésük azonban itt nem állt meg.

A 16. században a gyúlyuk átkerült a cső tetejéről az oldalára és zárható serpenyővel látták el a felporzó lőpor védelme érdekében, valamint a fegyver lakatszerkezetet is kapott, melyben az elsütőszerkezet alkatrészeit helyezték el. Megszüntették a lakatszerkezeten belül az elsütőkar és a sárkány (forma alapján nevezhették kakasnak is) közvetlen összeköttetését, az elsütőszerkezetet rugóval látták el. Idővel az elsütőkar az összes kanócos muskétán elsütőbillentyűvé (köznapi szóval ravasszá) alakult át. Ezek mindegyike a fegyver biztonságosabb és biztosabb működését segítette. Azonban a viszonylagosan nehéz és nagy fegyvert (átlagosan 20 kg környéki tömeggel) puskavillával kellett lövés közben megtámasztani, ami nagyban segítette a célzást is. Működésükben ezután lényeges változás nem történt, leginkább tömegük csökkent jellemzően 9 kg környékére a 18. század második felére.

Bár a kanócos muskéta már jól használható gyalogsági fegyvernek bizonyult, kezelése lassú és nehézkes volt. A fegyver megtöltésének kezdetétől a tűzkiváltásig a lövésznek egy 15-16 lépésből álló feladatsort kellett végrehajtania, melybe beletartozott a serpenyő felporzása, a cső puskaporral, fojtással, lövedékkel való megtöltése, ennek töltővesszővel való lezömítése, valamint az égő kanóc kakasba való elhelyezése is. Külön problémát jelentett a kanóc esetleges kialvása, ezért azt sokszor két végéről is égethették. Ezt tovább bonyolította, hogy mindent külön tárolóban helyeztek el. A fő töltet puskaporát vállon átvetett szíjon (bandallér) a “tizenkét apostolnak” is nevezett fatokokban, vagy tárolhatták még ezen felül külön lőporszaruban is. A felporzó lőpor szintén külön lőporszarut kapott, de az ólomlövedékeket és fojtást is külön tárolták. Mindez azt eredményezte, hogy nagyjából egy perc alatt került tűzkész állapotba a fegyver (bár képzettebb lövészek akár két lövést is le tudtak adni percenként), így tűzgyorsaságuk miatt mindig rászorultak más egységek, főleg a pikások védelmére. 

A költő és hadvezér Zrínyi Miklós korára már (a svédek esetében biztosan) elkezdték elhagyni a puskavillát is. Az 1650-es, ’60-as évektől kezdve azonban, ahogy a többi párhuzamosan létező bonyolultabb korai mechanikus elsütőszerkezeteket is, fokozatosan kiszorították a modernebb francia kovás és spanyol kovás lőfegyverek. Azonban ezeket még ekkor nem tartották teljesen megbízhatónak, ezért sokszor még kettős elsütőszerkezettel látták el őket (létezett keréklakatos-kanócos és kovás-kanócos is). Bár egyes helyeken még a 19. században is használták a kanócos muskétákat (Japánban 1877-ig van példa alkalmazásukra), a 17-18. század fordulójára végleg elavulttá váltak.


Muskétás a 16-17. század fordulóján. Jacob de Gheyn illusztrációja (Rijksmuseum)

Kanócos muskéta kiszerelt elsütőszerkezetével