A fegyverletétel (1849. augusztus 13.)

 

A temesvári vereség után (1849. aug. 9.) a további katonai ellenállásnak nem voltak meg a feltételei, utánpótlásra nem volt lehetőség. Kossuth lemondását (1849. aug. 11.) követően Görgei kiáltványt adott ki, amelyben közölte a kormányzó és a kormány lemondását és azt, hogy ideiglenesen ő vette át a katonai főparancsnokságot és a polgári főhatalmat. „Mindent, mit súlyos helyzetünkben hazánkért tenni lehet, megteszek, harccal vagy békés úton, akként, amint a szükség fogja parancsolni” - írta.

Az Aradon összpontosult fel-dunai hadsereget északról és délről egyaránt túlerőben lévő ellenséges csoportosítások fenyegették. A magyar seregnek egy csatára elegendő lőszere sem volt Temesvár után. Az orosz táborból hadikövetként visszatérő Poeltenberg Ernő tábornok összefoglaló jelentése szerint Oroszország csak a hadsereggel hajlandó érintkezni, azt le akarja fegyverezni, „a békét helyre akarja állítani, de feltételeket nem engedélyez” és „mint Ausztria szövetségese, nem lép diplomáciai összeköttetésbe Magyarországgal”.

Görgei ezek után kiadta az utasításokat, hogy a csapatok másnap Világosra vonuljanak. Este levelet írt Rüdiger orosz tábornoknak, amelyben közölte, hogy hajlandó feltétel nélkül letenni a fegyvert az orosz csapatok előtt. Kijelentette, hogy „inkább fogom az egész hadtestemet egy bármekkora túlerő elleni kétségbeesett csatában megsemmisíttetni engedni, mintsem osztrák csapatok előtt tegyem le feltétlenül a fegyvert”. Ezt követően haditanácsra hívta össze a hadseregben és a hadügyminisztériumban szolgáló, illetve a szolgálaton kívüli magas beosztású tisztet, ahol ismertette a katonai és politikai helyzetet és az oroszok előtti fegyverletételt javasolta. Ezt követően a határozathozatal idejére elhagyta a termet. A haditanács tagjai – két kivétellel – elfogadták Görgei indítványát. A két tiszt is az osztrákok előtti fegyverletétel, s nem a küzdelem folytatása mellett érvelt. Ezt követően Görgei elküldte a levelet Rüdigernek.

Rüdiger a levelet másnap, augusztus 12-én kapta meg. Az orosz megbízott dél körül érkezett Világosra, ahol ekkor a feldunai hadsereg táborozott. Görgei és tábornokai együtt ebédeltek Frolov orosz tábornokkal, aki ezt követően visszatért Rüdiger főhadiszállására. Az oroszok távozása után Görgei olyan hírt kapott, hogy a táborban nyugtalanság mutatkozik, mert a legénység és az alacsonyabb beosztású tisztek nem tudták mire vélni az orosz küldöttek megjelenését. Ezért tisztjeivel a táborba lovagolt, végiglátogatta az alakulatokat és közölte velük a másnapi fegyverletételről született határozatot. A legénység többsége nyugodtan fogadta a bejelentést. Másnap reggel, augusztus 13-án a csapatok megindultak a szőlősi síkra. „Augusztus 13-án délelőtt tíz órakor indult meg az egész menet a táborba. Leírhatatlan, fájdalmas, szívszaggató volt a búcsú a tábornokoktól és tisztektől, kik között többen voltak házunk régi barátai. Elmondhatom, hogy kevés hely van a földön, hol annyi férfikönny elhullott, mint ekkor Világoson. Sok fájdalmas csalódás, sok szomorú esemény emléke vonul át éltemen, de mindnyája közt sohasem éreztem kínzóbb, mélyebb fájdalmat, mint mikor e bús halottas menetet, egy sírba induló hős nemzet halotti kíséretét néztem.” – olvasható Bohusné Szögyény Antónia visszaemlékezéseiben, aki Világoson a törzstisztek házigazdája volt. 

Görgeit és kíséretét Rüdiger fogadta, s miután a csatarendben felsorakozott csapatok előtt ellovagoltak, a katonák megkezdték a fegyverek letételét. Az orosz átvételi jegyzék szerint 29 889 fő, 9339 ló, 144 löveg volt ekkor a fel-dunai hadsereg, az utolsó harcképes magyar erő létszáma.

Kép: Görgei Világosnál leteszi a fegyvert Rüdiger altábornagy előtt, 1849. augusztus 13. Vincent Smokowski litográfiája

A tábornok abban reménykedett, hogy az orosz hadsereg biztosítani fogja a magukat megadók életét. Fegyverletételi szándékát bejelentő levelében kérte is Rüdigert, hogy bajtársait ne szolgáltassák ki az ellenség bosszúvágyának: „Talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozata.” Az orosz fővezér és a cár is ettől tartottak, s ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy Görgeit ne végezzék ki.

Az orosz hadifogságban levelet írt a mozgó seregek vezetőinek és a magyar kézen lévő erődök és várak parancsnokainak; tudatta a fegyverletétel hírét, s a mozgó csapatokat, valamint a nehezebben védhető erősségeket példája követésére hívta fel. Klapkát, Komárom parancsnokát viszont figyelmeztette: „Fontold meg, mit tehetsz, s mit kelljen tenned.”

A szőlősi fegyverletételt követően a főseregtől külön mozgó hadosztályok még augusztusban az oroszok vagy az osztrákok előtt letették a fegyvert. Utolsónak a komáromi erőd október első napjaiban kapitulált, ezzel a szabadságharc ténylegesen véget ért.