A schwechati csata (1848. október 30.)

 

A pákozdi csata (szeptember 29.) után Jellasics horvát bán vert hadseregével Bécs felé vonult vissza, ahová nem sokkal később eljutott Lamberg Ferenc felkoncolásának híre. V. Ferdinánd ezért nyíltan szakított a magyar kormánnyal. Az uralkodó október 3-án illegitimnek nyilvánította a Batthyányi-kormányt, feloszlatta az országgyűlést, Jellasicsot pedig kinevezte Magyarország teljhatalmú királyi biztosának, akinek Theodor Baillet von Latour hadügyminiszter időközben jelentős katonai támogatást küldött.

A Bécsben 1848. október 6-án újabb forradalom robbant ki; Latourt felakasztották, a császári udvar pedig Olmützbe menekült. Jellasics tehát nem volt könnyű helyzetben: egy olyan várossal a hátában kellett bevárnia a magyar honvédhadsereget, ahol forradalom volt. Október 23-án azonban megérkezett Windisch-Grätz tábornagy, az itáliai hadsereg kivételével az egész császári-királyi hadsereg főparancsnoka, hogy bécsi forradalmat leverje, amelyre 80.000 katona állt rendelkezésére.

A Móga János vezette magyar csapatok október 8-án értek Parndorfhoz, itt azonban megálltak, és a következő heteket látszólag tanácstalan várakozással töltötték. Az Ausztria elleni hadjárat ugyanis a tisztikar egy részének meggyőződése szerint felért volna az uralkodó elleni lázadással, s a Jellacic elleni honvédő háború végét jelentette volna. A magyar politikai vezetők is bizonytalanok voltak, és hivatalos segítségkérést vártak Bécsből. Ez azonban nem érkezett meg.

Az október 28-án induló újabb támadás során a magyar csapatok egészen a Schwechat folyócskáig nyomultak előre. Október 30-án ezen a vonalon zajlott le a csata. A tíz dandárra osztott, mintegy 27.000 főnyi magyar hadsereg 82 löveggel rendelkezett. Vele szemben Jellačić 23,5 zászlóaljjal (kb. 25.000 fő), 37 lovasszázaddal (kb. 5000 fő) és 99 löveggel rendelkezett. (Windisch-Grätz csupán erői alig felét csoportosította át Jellasics támogatására, így a csata megvívása alatt is körülzárva tarthatta Bécset.) Az erőegyensúly azonban csak látszólagos volt. Jellačić seregének nagy részét harcedzett, többéves gyakorlattal rendelkező csapatok alkották. A bevetett magyar csapatok fele pedig most szagolt először puskaport. A felvonuló magyar csapatok oldalát a Dunán felfelé hajózó Mészáros hadigőzös is biztosította.

A jobbszárnyon az angol születésű Guyon Richárd őrnagy önkéntesei megrohanták és bevették Mannswörth falut. Ezt követően a középen Görgei csapatai megszálták a Schwechat előtti magaslatokat, majd tüzérsége elkezdte lőni a falut. Görgei már meg akarta támadni a falut, amikor Mógától azt a parancsot kapta, hogy álljon meg, s várja be a Répásy Mihály ezredes vezette balszárnyat. A magyar lovasság jelentős részét egyesítő dandár ugyanis lemaradt, s Móga - indokoltan - attól tartott, hogy a cs. kir. csapatok benyomulnak az így keletkezett résbe. Az utasítás következtében azonban Görgei csapatai nyílt terepen voltak kitéve az ágyútűznek. Egy tizenkétfontos üteg golyói aztán megtették a hatásukat. Görgei csapatai meginogtak és megfutottak. ugyanez történt a centrum második sorában álló nemzetőrökkel és önkéntesekkel is. A visszavonulókat a tüzérség és a huszárok fedezték.

Jellačić terve az volt, hogy a Liechtenstein altábornagy vezette lovashadosztállyal a Schwechat vonalán föltartóztatott magyar csapatok hátba kerül. Liechtenstein elkésett, s beleütközött a szintén késve érkező Répásy huszáraiba és lovas tüzérségébe. Így aztán a magyar sereg jelentősebb veszteségek nélkül érte el a Lajtát. Répásy csapatainak a visszavonulás során tanúsított magatartásuk Windisch-Grätzet is elismerésre késztette: „Ez nem egy szedett-vedett lázadócsorda. Ez egy hadsereg” - mondta.

Móga a csata során leesett a lováról, és lemondott. Kossuth a hadsereg vezetését Görgeire bízta, akit egyben tábornokká is kinevezett. Görgei fontos szerepet játszott az ozorai sikerben, Schwechat előtt pedig egyike volt azoknak, akik a határátlépés ügyében Kossuthot támogatták.

A csatában a cs. kir. csapatok alig 100 főt, a honvédsereg mintegy 7-800 főt veszített – ezek többsége eltűnt volt, azaz, feltételezhetően fogságba esett.

A schwechati csata bebizonyította, hogy ideiglenesen mozgósított nemzetőrökkel és népfelkelőkkel, kiképzetlen önkéntesekkel nem sokra lehet menni az ellenség reguláris erői ellen. Ami elég volt Jellačić és Roth ellen Pákozdnál és Ozoránál, az nem volt elég Jellačić kicserélődött serege ellen Schwechatnál. Az is kiderült, hogy a sereget csak olyan tiszteknek szabad vezetniük, akik kétkedés és habozás nélkül hajlandók lövetni akár volt bajtársaikra is, s nem csupán akkor, ha azok a „lázadó” horvát határőrök egyenruháját, hanem akkor is, ha a sorezredek fehér kabátját viselik. Bécs felmentése az adott időpontban már illuzórikus törekvés volt: Schwechat mégsem vált katonai katasztrófává, hiszen a csapatok egy részének helytállása és az ellenség hibái lehetővé tették, hogy a magyar hadsereg viszonylagos épségben érje el a Lajtát.

 

 

A schwechati csata, 1848. október 30.


Répásy Mihály ezredes