A magyar történelemben számos, Erdélyből származó nemesi család játszott évszázadokon keresztül meghatározó szerepet. Az 1867-es kiegyezéssel megvalósult, rég óhajtott unió, vagyis az Erdéllyel történő egyesülés az erdélyi nemesi családok számára is új távlatokat nyitott. Részt vehettek az Osztrák – Magyar Monarchia politikai, gazdasági és kulturális életében egyaránt. Pest – Buda, majd Budapest, valamint Bécs mágnesként vonzotta a változásra, fejlődésre nyitott erdélyi nemességet is. E nemesi családok közé tartozott az Apor család is.  

Apor Sámuel 1856. aug. 27-én született Sopronban. A gimnázium elvégzését követően 1875. febr. 22-én lépett a cs. és kir. I. Ferenc József császár 6. ulánus ezred kötelékébe. A megfelelő eredménnyel letöltött hadapródi évek után hadnaggyá 1877. máj. 1-jén, a cs. és kir. 8. huszárezred kötelékében léptették elő. 1878-ban szakaszparancsnokként hadnagyi rendfokozatban részt vett a Bosznia-Hercegovina elfoglalására indított hadműveletben. Főhadnagyi rendfokozatát 1881. nov. 1-én kapta. Közben az ezredben szakaszparancsnoki beosztásokat látott el, majd 1882. dec. 1-én kinevezték a cs. és kir. nagyszebeni székhelyű XII. hadtest parancsnokának szárnysegédévé. A jó úszóként és vívóként nyilvántartott főhadnagy 1887. jún. 10-én visszakerült ezredéhez, ahol előbb ideiglenes századparancsnok, majd az ezred altisztképző iskolájának parancsnoka lett. 1889. máj. 1-én ideiglenes századparancsnokként II. osztályú kapitánnyá léptették elő. Tényleges századparancsnoki beosztását I. osztályú kapitányi előléptetésével együtt 1891. máj. 1-én kapta. Pályafutása 1900. nov. 1-én nagy ívű fordulatot vett, ugyanis ekkor őrnagyi rendfokozattal az uralkodó szárnysegédeként a bécsi császári udvarhoz került. 1904. nov. 1-étől mint alezredes visszahelyezték a cs. és kir. 8. huszárezred kötelékébe. 1905. jan. 1-étől ugyanitt osztályparancsnoki beosztást látott el. Huszár ezredesi kinevezését 1907. nov. 1-ével hagyta jóvá az uralkodó. 1908. márc. 7-én pedig megkapta a cs. és kir. 13. huszárezred parancsnokának beosztását. Közben a majd két esztendeig Bécsben tartózkodó német trónörökös, Vilmos főherceg szolgálatában is állt. 1912. júl. 27-én a cs. és kir. 6. lovasdandár parancsnoka lett, majd nov. 1-én a dandárparancsnoki beosztásához a vezérőrnagyi előléptetést igazoló okiratot is átadták számára. Az I. világháború kitörése dandárparancsnoki beosztásban érte. A kiváló lovas hírében állt vezérőrnagyot 1915. ápr. 9-én áthelyezték a m. kir. honvédséghez. A m. kir. 5. honv. lovashadosztály parancsnokságával bízták meg. A hadosztály-parancsnoki beosztáshoz altábornagyi rendfokozat járt, amelyet 1915. aug. 29-én kapott meg. I. világháborús helytállását számos kitüntetéssel ismerte el a hadvezetőség, illetve az uralkodó. Persze már a világháború előtt is jó néhány belföldi és külföldi kitüntetéssel rendelkezett. Külföldi kitüntetései nagy részét az uralkodó szárnysegédeként kapta. Számos külföldi kitüntetése közt találjuk pl. a Porosz Korona Rend II. osztályát , az Orosz Szt. Szaniszló Rend II. osztályát, a Szász Albert Rend középkeresztjét, a Románia Csillaga Rend tiszti keresztjét vagy a Porosz Vörös Sas Rend II. osztályát. Első hadi kitüntetését, a Hadiérmet 1878 decemberében kapta a Bosznia-Hercegovina elfoglalásakor nyújtott hősiességéért és hírszerzési tevékenységéért. A boldog békeidők első magasabb kitüntetését, az Osztrák Császári Vaskorona Rend III. osztályát 1911-ben vehette át. Természetesen rendelkezett a korszakban szinte minden tiszt által birtokolt kitüntetésekkel is. Ezek közé tartoztak pl. a Katonai Érdemérem vörös szalagon, az 1898-ban és az 1908-ban, az uralkodó trónra lépésének 50., illetve 60. évfordulójára adományozott jubileumi kitüntetések vagy a tiszti szolgálatban eltöltött éveket jelölő úgynevezett tiszti szolgálati jelek. A jelentősebb I. világháborús hadi kitüntetések sorát az 1915. aug. 18-án adományozott Osztrák Császári Lipót Rend lovagkeresztje nyitotta meg. A második magas kitüntetésre alig több mint 1 esztendőt sem kellett várnia. 1916. nov. 11-én megkapta az Osztrák Császári Vaskorona Rend II. osztályát. Világháborús harctéri szolgálata során megfordult az orosz és a román harctéren is. A harctértől 1917 júliusáig csupán 7 hetet töltött távol.  Az utóbb említett kitüntetést azonban már betegen vehette át, mert a levéltári dokumentumok szerint 1917. júl. 17-étől előbb a cs. és kir. kolozsvári tartalékkórházban, majd a budapesti Liget Szanatóriumban kezelték. A Kolozsvárott felvett dokumentum sajnos a pontos diagnózist nem említi. Gyászjelentésén is csupán ennyi áll, „a harctéri fáradalmak következtében elhalálozott”.  A halál valódi oka azonban a halotti anyakönyvi bejegyzéséből mégis kiderül. 61. életévében, születésnapja előtt 10 nappal, 1917. aug. 18-án hunyt el vastagbélrák következtében a budapesti Liget Szanatóriumban. Temetésére aug. 20-án került sor a budapesti Farkasréti temetőben. Sírját a közelmúltban a Magyar Honvédség felújíttatta, így az ma is megtalálható.