(1610. febr. 14., Németújvár – 1659. márc. 15., Rohonc)


Édesapja, Batthyány II. Ferenc nem a császári udvarban nevelkedett, – pedig ez lett volna az uralkodó kívánsága – hanem a harcmezőn. Batthyány III. Boldizsár 1590-ben bekövetkezett halála után neki kellett gondoskodnia birtokai védelméről és a kirobbanó tizenöt éves háborúban megmutathatta harcedzettségét. Ezen tapasztalatai miatt 1601-1602-ben Körmend és a környező várak főkapitánya (supremus capitaneus Körmendiensis/Oberhauptmann in Kermend [1605-től mondhatta magáénak a körmendi uradalmat]), 1604-ben dunántúli kerületi főkapitány (supremus capitaneus partium regni Hungariae Transdanubianarum/Kreisoberst jenseits der Donau) lett, valamint a következő évtől Sopron vármegye főispánja is. 1606 őszén tagja volt a zsitvatoroki béketárgyalások magyar delegációjának, majd 1608-ban II. Mátyás királyi főlovászmesterré nevezte ki. 

1604-ben kezdett el udvarolni a cseh származású Lobkovicz Poppel Évának, akinek családja jelentős Vas megyei birtokokkal rendelkezett. 1607. július 16-án tartották meg az esküvőt. Az első fiú 1608-ban született, apai nagyapja nevét kapta a kis Boldizsár, őt követte két évvel később, 1610. február 14-én Ádám.  Boldizsár 1622-es halála után Ádám lett a Batthyány-birtokok örököse, majd 1625. szeptember 13-án elhunyt az édesapa, így a 15 éves fiúra várt a család nevének és dicsőségének tovább örökítése. 

1627-ben Nádasdy Pálhoz, a Dunántúl legtekintélyesebb evangélikus főrendjéhez küldte édesanyja, hogy – a kor szokásainak megfelelően – egy másik főúr udvarában is nevelkedjen. 1629 nyarától azonban már foglalkoztatta a katolikus hitre való áttérés, ami Pázmány Péter személyes hatásának is köszönhető volt; erre 1629 szeptemberében került sor. Az elkövetkező években pályafutása felívelőben volt: 1630-ban kamarás lett, augusztusban pedig grófi címet is kapott. 

1631 októberében egy friauli családból származó császári udvarhölgyet, Formentini Aurórát szemelte ki leendő feleségének, ami nem nyerte el édesanyja tetszését, mivel az akkor 22 éves, Ádámnál néhány hónappal idősebb és hozzá képest csekélyebb vagyoni helyzetű lányt nem tartotta megfelelőnek fia számára. 

Az ellenkezés dacára 1632. február 3-án feleségül vette Formentini Aurórát és mivel ekkor Ádám volt a Batthyány család egyetlen férfi tagja, fontos volt a mihamarabbi fiúutód megszületése. Első gyermekük a császárné iránti tiszteletből a Mária Eleonóra nevet kapta, (aki később a Vezekénynél hősi halált halt Esterházy László felesége lett), akit egy kisfiú követett, a nagyapa nevét kapó Ferenc, de a kisfiú fél éves korában elhunyt. A várt fiúörökös, Kristóf végül 1637 márciusában született meg, őt még hat testvér követte, de közülük csak Pál és Borbála érte meg a felnőttkort.

Auróra 1653 áprilisában hunyt el, férje azonban nem maradt sokáig özvegy, kiszemeltje, Wittmann Katalin, egy stájerországi nemesi család sarja lett, az esküvőt 1655. augusztus 15-én tartották Rohoncon.

Az 1630-as évektől már kipróbálta magát a katonai pályán.  1633-ban II. Ferdinánd ideiglenesen kinevezte dunántúli és Kanizsával szembeni főkapitánynak, majd 1637 áprilisában II. Ferdinánd ismét kinevezte erre a tisztségre, amelybe az év augusztusában Pálffy Pál iktatta be.  1641-ben került sor az igali portyára, amely az egyik legmerészebb hadi vállalkozása volt. Ennek során a február elsején Tapolcáról induló hadak a Balaton jegén átkelve másnap hajnalban megtámadták, elfoglalták és felégették a Somogy megyei Igal palánkját. 

Folyamatosan korszerűsítette a birtokában lévő várakat, erősségeket, 1645-47-ben például a csákányi kastélyt palánkkal vetette körül és végvárrá alakíttatta át. 1650-ben hajdúvárosi kiváltságot adott Körmendnek. 1654 októberében Esterházy Pállal Székesfehérvár alá vezettek portyát, 1656 októberében Buda alatt portyázott.

A várt nagy törökellenes háborút (amely 1663-ban tört ki) már nem érte meg, betegsége egyre súlyosbodott, ezért 1658 februárjában végrendeletét is megfogalmazta. 1659. március 15-én halt meg Rohoncon. Két fia már magas katonai beosztással bírt ekkora, Kristóf számára 1655-re kijárta, hogy utódlási jogot kapjon dunántúli és Kanizsával szembeni végvidéki főkapitányságában, Pál pedig 1656 októbere óta a szentgróti vár kapitánya volt, így mindketten folytatták a családi hagyományt, amely birtokaik állandó védelme mellett a törökellenes fellépést is jelentette.