Józef Bem altábornagy
Józef Zachariasz Bem, vagyis Bem József, a szabadságharc egyik legjelentősebb, lengyel tábornoka, a székelyek Bem apója 1794. március 14-én született Tarnówban. Ifjúkorától katonai pályán volt, 1809-től a varsói tüzér- és műszaki iskolába járt, 1810-ben beállt a napóleoni lengyel hadseregbe, amelynek soraiban 1812-ben részt vett Napóleon oroszországi hadjáratában, hadnagyi rendfokozatban. Gdansk, az akkori Danzig védelméért még a Francia Becsületrend lovagkeresztjével is kitüntették. A háború után az orosz fennhatóságú Lengyel Királyság hadseregébe lépett, tüzérszázadosként. 1819-től korábbi iskolájában, a varsói tüzériskolában tanított, ahol a korai rakétákkal, a röppentyűkkel kísérletezett, róluk könyvet is írt. Az 1830-1831. évi lengyel szabadságharcban egy lovasüteg parancsnoka lett, már őrnagyi rendfokozatban. A vesztes osztrolenkai csatában megmutatkozott tehetsége, amikor mindössze 10 ágyúval fel tudta tartóztatni szinte az egész orosz hadsereget, Tettéért ezredessé léptették elő, de két hónapra rá már kiérdemelte a tábornoki rangot, a nemzetközi hírnevet, később pedig Petőfitől az Osztrolenka véres csillaga jelzőt. A lengyel felkelés veresége után részt vett a nagy emigráció (Wielka Emigracia) szervezésében, maga is Párizsban telepedett le. Itt megírta emlékiratait A lengyelországi nemzeti felkelésről címen. Egész életében a szabad Lengyelország képe lebegett szeme előtt.
Kép: Józef Bem altábornagy feltételezett önarcképe
1848 szeptemberben egy lengyel-horvát légió felállítását tervezte, ezért Magyarországra indult. Október 14-én, a második bécsi forradalom idején érkezett meg Bécsbe. Itt vállalta a forradalom fegyveres erőinek főparancsnokságát október 14-28. között, ahonnan a város elestekor álruhában Magyarországra szökött. 1848. november 3-án Pozsonyban találkozott Kossuth Lajossal. „Bem generális itt van. Szolgálatát ajánlja, elfogadom.” – írta Kossuth. Először a schwechati vereség után visszavonuló magyar csapatok fővezérségét ajánlotta fel neki, de ezt visszautasította. Novemberben az észak-erdélyi sereg Királyhágóhoz történt visszavonulása után Kossuth ideiglenesen Czetcz Jánost nevezte ki vezérkari főnöknek, aki bár tehetséges volt, de tapasztalatlan. Ekkor került ismét előtérbe Bem József, akit november 29-én nevezett ki „az Erdély visszavételére gyülekező” sereg új főparancsnokának. December 7-én Csucsára érkezett, vezérkari főnöke pedig Czetz János lett, vele megkezdte hadának újraszervezését. December közepére a sereg létszáma a korábbi 3000 főről mintegy 12000 főre nőtt. Működésének köszönhetően sikerült az Anton Puchner erdélyi főhadparancsnok vezette támadásokat visszaverni, december 20-án pedig három irányból megkezdte előrenyomulását Kolozsvár felé, amit december 25-én visszafoglalt. Ezzel az Alföldet kelet felől biztosította, így a kormány Pestről Debrecenbe menekülhetett 1848 szilveszterén. Január 3-i tihucai győzelme után az Urban vezette császári csapatok is kiszorultak Erdélyből, január közepén már Marosvásárhelyen is magyar erők állomásoztak, Székelyföld felszabadult. A hadjárat következő szakasza már vegyesebb eredményekkel járt. Ezt csak tetézte, hogy Puchner segítséget kért a Havasalföldet megszálló orosz seregek parancsnokától, Alekszandr Lüders tábornoktól a magyar csapatok ellen.
Fotó: Józef Bem szablyája hüvellyel
Első komoly vereségét 1849. február 4-én szenvedte el Vízakna mellett, de csapatai maradékával ki tudott menekülni a császári bekerítés elől. Ezután nagy bravúrral sikerült fordítania a válságos helyzeten, amikor február 9-én Piskinél legyőzte a császári erőket, így ismét a Székelyföldre vonulhatott. Nagyszeben március 11-ei elfoglalása után az orosz és császári csapatok elhagyták Erdélyt, Bem pedig bevonulhatott Brassóra. Ezzel Erdély területének nagy része felszabadult. Bem csapatai körülvették a császári kézen lévő Gyulafehérvárt és Dévát, illetve a román felkelők által ellenőrzött erdélyi Érchegységet. Maga Bem felszabaduló csapatait a Bánság visszafoglalására vezette április közepén. Perczel tábornokkal összefogva, május közepére megtisztította a Bánság nagy részét is, Temesvárt pedig ostromzár alá vette.
Június 19-én az Alekszandr Lüders vezette második orosz intervencióval a császári csapatok hatalmas túlerővel tértek vissza Erdélybe, ezt kezdetben sikerült lassítania. A hadiszerencse végül az ellenséges túlerőnek kedvezett, Erdély egésze az ellenség kezére került.
Augusztus elején Kossuth a déli magyar hadsereg fővezérévé nevezte ki, mivel a szintén lengyel Dembiński másodízben is alkalmatlannak bizonyult e tiszt betöltésére. Augusztus 9-én Temesvárnál már ő vezette támadásra magyar csapatokat, ugyanakkor a tüzérséget mindig aktívan használó Bem csak a csata során szembesült azzal, hogy a lőszertartalékot Dembiński utasítására már az előző napon útba indították Lugos felé… Bem a csata válságos pillanatában leesett a lováról és képtelenné vált a csata további irányítására.
A szabadságharc vereségét követően még augusztusban Törökországba menekült, ahol áttért az iszlám hitre, nevét Murádra változtatta, és reménykedett egy közeli orosz-török háborúban. A háború azonban nem tört ki, Bemet Aleppóba küldte a török kormány, ahol egy arabokból álló ezred felállításán dolgozott, majd salétrom és lőpor gyártásával kísérletezett. Egészsége azonban gyorsan romlásnak indult, 1850. december 10-én pedig e szavakkal elhunyt: „Lengyelország, én már nem szabadítlak fel…” Hamvait 1929-ben szállították haza az újjáalakult Lengyelországba, vallási okokból azonban nem a földbe, hanem egy hat oszlopon álló kőszarkofágba helyezték a tarnówi mauzóleumban.
Bem József emlékét mind a magyar és a lengyel nép nagy becsben tartja, számtalan emlékmű őrzi hősiességét.