Főúri végtisztesség Zrínyi korában

„…hogy hazánknak tanuló virági elhullottak; ki adhatott kinek szerencsét, tudhatta akárki is azt? Az katonáskodó élet nem hoz egyebet magával, hol édesen, hol véresen, s hol halálosan fekete földben viszi pályafutóit. Az mü itíletünk szerént károlhatjuk az vitézül indult úrfiakat, de micsoda halál lehetett dicséretesebb, minthogy hazájok mellett Istenekért, hitekért, sok árva özvegyért szenvedtek martyromságokat.”

Az 1627. és 1642. évi szőnyi békék ellenére – amelyek lényegében az 1606. évi zsitvatoroki béke megerősítései voltak – az(oka)t megszegve 1652 augusztusában Nyitra vármegyében, Gimes vára felett több falut felgyújtottak a törökök, végig pusztították a környéket. Az ott birtokokkal is rendelkező érsekújvári főkapitány, Forgách Ádám nem tűrhette el ezt, ezért segítséget kért a környező kapitányoktól, akikkel a már a hódoltság felé tartó oszmánok útját igyekezett állni.

Az 1652. augusztus 26-án Vezekény mellett az esztergomi Musztafa bég seregével megütköző magyar vitézek között ott harcolt a hívásra megjelenő négy Esterházy is – a néhai Miklós nádor fia, László pápai főkapitány és unokatestvérei, Ferenc gyarmati kapitány, Tamás lévai alkapitány és Gáspár aranysarkantyús vitéz, akik hősi halált haltak a csatamezőn; Ferenc levágott fejét győzelmi jelként magukkal vitték a törökök.

A huszonhat esztendős Esterházy László halálával a család fejévé vált öccse, a tizenhét éves Pál, aki megörökölte bátyja címeit, de a temetés megszervezését nagybátyja, Esterházy Dániel – akinek két fia is elesett Vezekénynél és aki korábban a nádor feleségének, Nyáry Krisztinának, majd 4 évvel később bátyjának temetését is rendezte – vállalta magára.

Az ütközet után a négy holttestet a közeli Esterházy birtokra, Semptére vitték, ahol ideiglenesen a kápolnában helyezték el. Végső nyughelyül a Miklós nádor által építtetett és családi sírhelynek szánt nagyszombati jezsuita templom lett kiszemelve, ahol a család méltóságának megfelelően, országos pompával megrendezett gyászszertartáson kívántak búcsút venni a hősi halottaktól. Ennek megszervezéséhez azonban idő kellett: A végtisztesség napját a 26-os számához igazították; László gróf 1626-ban született, 26 évesen, augusztus 26-án esett el, így a temetésre három hónappal később, 1652. november 26-án került sor.

Az Esterházyak nagyszombati gyászszertartását az akkori érsek, Lippay György végezte, a világi részét azonban hosszas és bonyolult előkészület előzte meg, mivel Semptéről Nagyszombatig hosszú volt az út és mivel országos jelentőségű ceremónia volt, több ezren vettek rajta részt.

Ahhoz, hogy a gyászszertartás kellően méltóságteljes legyen, rengeteg mindenről kellett gondoskodniuk a szervezőknek: az egyháziak felkérésén és javadalmazásán túl a halottak méltó koporsójáról, az elhunyt vitézeket megtestesítő, felöltöztetett alteregókról, azok teljes díszfegyverzetéről, sisakokról, zászlókról, kopjákról, lovakról és azok címerrel díszített takarójáról,  felszerszámozásukról, a halottak címereinek kifaragásáról, aranyozásáról, a címereket díszítő tollakról, mindezek elkészítéséről, elszállításáról, a halottak képének megfestéséről, gyertyák és szövétnekek  ezreinek készíttetéséről és szállításáról, az oltár és a castrum doloris (a kora újkorban uralkodók, főnemesek és főpapok temetésére készült díszes, alkalmi építmény) díszítéséről, a családtagoknak méltó gyászruháról, az udvari személyzet, a lovasok és a gyalogos katonák és a szolgák számára fekete posztóról, ruháról, lábbeliről, fejfedőről, a gyászmeghívók elkészítéséről és szétküldéséről. Meg kellett tervezni és elrendezni a menet tagjainak sorrendjét, öltözékét, a városiak részvételét, a halotti toron résztvevő vendégek, szolgáik és lovaik elszállásolását, valamint a toron felszolgálandó rengeteg étel és ital berendelését az uradalom alattvalóitól. 

A majdnem három hónapig tartó komoly szervezés eredményeként az egy generációval korábban még származásuk és homo novus-létük miatt lenézett Esterházyak bizonyították addigra elfoglalt helyük jogosságát a magyar főnemességen belül, hiszen nem csupán politikai tehetségük és udvarhűségük révén, hanem vérük hullásával is kivették részüket a haza védelmének szolgálatában.


A vezekényi csata ábrázolása

Castrum doloris a vezekényi csatárban elesett négy Esterházy (László, Gáspár, Tamás és Ferenc) emlékére a nagyszombati jezsuita templomban 1652. november 26-án