Horthy Miklós haditengerészeti pályafutása

Az 1868-ban Kenderesen született Horthy Miklós 1882-ben felvételt nyert a fiumei Haditengerészeti Akadémiára. Szülei annak ellenére engedték el, hogy Béla bátyja ez év májusában az Akadémia végzőseként egy gyakorlaton baleset következtében elhunyt. Horthy Miklóst 1886-ban huszonhat társával avatták kadéttá, első szolgálat helye a RADETZKY gőzfregatton volt. Három évvel az Akadémia elvégzése után a megfelelő vizsgák letételét követően 1889 novemberében sorhajózászlóssá nevezték ki, vagyis belépett a „valódi” tengerésztisztek sorába.

A kiegyezést követően a Monarchia haditengerészetének tisztikarában a magyar nemzetiségű tisztek aránya stabilan 10 százalék körül alakult. Ugyanakkor a törzstisztek között magyarok már csak elvétve akadtak, mivel zömük néhány éven belül elhagyta a flottát, és jellemzően a Honvédségben folytatta karrierjét. A legismertebb kivétel Horthy Miklós. Horthy nem csak hogy hű maradt a haditengerészethez, de ő volt a kiegyezés után az egyetlen magyar, aki aktív szolgálatban bekerült a tengernagyi karba.

Horthy 1889-1892. között a Konstantinápolyban horgonyzó TAURUS állomáshajón szolgált, majd 1892-1894. között a SAIDA korvetten a Távol-Keleten, Ausztráliában és Új-Zélandon járt. A kor bevett szokása szerint az útról felsőkarján egy jellegzetes tetoválással tért haza. Következő beosztását a tengerészeti műszaki bizottságban kapta. 1896-1897-ben sikeresen elvégezte a torpedótiszti tanfolyamot, és előléptették II. osztályú sorhajóhadnaggyá. 1899-ben az ARTEMISIA iskolahajó parancsnoka lett. 1900-ban előléptették I. osztályú sorhajóhadnaggyá, 1901-ben a SPERBER torpedónaszád parancsnoka lett. Ez év júliusában házasságot kötött Purgly Magdolnával.

1903-tól kezdve a HABSBURG csatahajón, majd a SANKT GEORG páncélos cirkálón szolgált torpedótisztként. 1907-ben a LACROMA tengernagyi jacht első tisztje lett. 1908-ban újra a TAURUS állomáshajóra került, immár parancsnokként. 1909-ben kérdés érkezett Horthyhoz, hogy vállalná-e I. Ferenc József mellett a szárnysegédi beosztást. Rövid töprengés után elvállalta a feladatot. Addigi pályafutását tekintve egy tipikus haditengerésztiszti karriert mondhatott magáénak, a szárnysegédi beosztás viszont egy későbbi nagy ívű felemelkedés lehetőségét hordozta magával. Horthy 1909 novemberétől 1914 májusáig teljesített szolgálatot szárnysegédi beosztásában, melyet csak néhány hónapra szakított meg. 1912. decembertől 1913. márciusig a Balkán-háború idején a BUDAPEST partvédő páncélos parancsnoka volt.

A Nagy Háború kitörésekor Horthy sorhajókapitány az ekkor már igencsak elavultnak számító HABSBURG csatahajó parancsnokságát kapta meg, ami miatt nem volt túlzottan boldognak mondható. Hajójával a háború első hónapjaiban a flotta zömével egyetemben tétlenül állt a polai hadikikötőben. 1915 januárjában ebből a tétlenségből mentette ki a flotta vadonatúj cirkálója, melynek neve később örökre összeforrt Horthyéval: a NOVARA. Az adriai háború sajátosságainak köszönhetően az új cirkálók a flotta leggyakrabban harcba bevetett egységei közé tartoztak, ami leginkább megfelelt Horthy kezdeményező, támadó szellemű habitusának. A NOVARA első bevetésére 1915 tavaszán került sor, amikor német tengeralattjárókat vontatott át az Otrantói-szoroson a Földközi-tengerre. Az olasz hadüzenetet követő éjszakán, mikor az egész osztrák-magyar flotta felvonult az olasz partok ellen, a NOVARA Porto Corsinit lőtte. Több egyéb vállalkozás mellett a NOVARA vezette csoport 1915. december 5-én sikeres támadást intézett San Giovanni di Medua kikötője ellen.

Az Otrantói-szrorsban létesített antant tengerzár ellen az első támadást a NOVARA 1916 júliusában intézte. A legismertebb ilyen vállalkozásra is Horthy kezdeményezésére és vezetésével került sor 1917 májusában. Az osztrák-magyar hajók 14-én sötétedés után hagyták el Cattarot. A külön kötelékben tevékenykedő két romboló 15-én hajnalban elsüllyesztette az olasz BOREA rombolót és az általa kísért konvoj két hajóját. Ezzel az akcióval nagyjából egy időben kezdődött meg a három HELGOLAND-osztályú cirkáló zár elleni támadása. Ennek eredményeként 14 hálóvontató halászgőzöst (driftert) sikerült elsüllyeszteni.

A riadóztatott olasz-brit-francia erők Alfredo Acton olasz ellentengernagy parancsnoksága alatt körülbelül 5:30-kor hagyták el Brindisit. A túlerőben lévő antant kötelék először a két osztrák-magyar rombolóval találkozott. 8:15-kor Acton zászlóshajója, az AQUILA nagy romboló mozgásképtelenné vált egy találat következtében. Acton átszállt a brit DARTMOUTH cirkálóra, az osztrák-magyar rombolóknak meg sikerült elmenekülniük.

Az antant erők és a Horthy vezette három cirkáló között az ütközet 9:28-kor kezdődött meg. A kialakuló tűzpárbajban a NOVARA több súlyos találatot kapott, maga Horthy is megsebesült. A NOVARA 11 óra magasságában mozgásképtelenné vált. Ebben a kritikus pillanatban Acton visszavonulót fújt, mivel tudomást szerzett a SANKT GEORG páncélos cirkáló vezette felmentő erők kifutásáról Cattaroból. 11:30 után az erősítést kapott antant kötelék még próbálkozott támadással, de ez eredményre már nem vezetett, majd dél elmúltával végleg visszafordultak. Brindisibe való visszatérésük közben a DARTMOUTH-t a német UC-25 tengeralattjáró megtorpedózta, de a cirkáló nem süllyedt el. A segítségére siető BOUTEFEU francia romboló viszont ráfutott az UC-25 által telepített egyik aknára, és elsüllyedt. A hadműveletek során az antant összesen 83 halottat, valamint két rombolót és tizenhat egyéb hajót vesztett, míg az osztrák-magyar fél 15 halottat, és saját hajóveszteséget nem szenvedett.

Az 1917. május 15-i összecsapás volt az adriai háború legjelentősebb ütközete. Az elért osztrák-magyar sikerek mellett legfőképpen szimbolikus jelentőséggel bírt. Ugyanakkor a zár elleni akció indirekt módon azzal az eredménnyel járt, hogy a valójában hatástalan zár fenntartására az antant jelentős erőforrásokat vont el más, sokkal fontosabb feladatoktól.

A súlyos sebesüléséből csak lassan felépülő Horthyt 1918 februárjában a PRINZ EUGEN dreadnought parancsnokává nevezték ki, de a tétlenül álló csatahajó parancsoksága nem sok örömmel töltötte el. E megbízatása nem tartott sokáig. 1918. február 1-én a Cattarói-öbölben állomásozó hajókon lázadás tört ki, mely jórészt csak a tétlenül álló egységeket érintette. A matrózlázadás pár napon belül összeomlott, főleg amikor Polából befutott az ERZHERZOG-osztály három régi csatahajója. A lázadást követően az uralkodó, IV. Károly Károly István főherceg tengernagyot bízta meg egy vizsgálat lefolytatásával. Ennek kapcsán egyre erőteljesebben merült fel a fiatalítás igénye. Cattaro végül Njegovan székébe került, s az uralkodó február 27-én a tettek embereként ismert Horthyt nevezte ki flottaparancsnoknak. Sorhajókapitányból gyorsan előléptették ellentengernaggyá, ugyanakkor a haditengerészet parancsnoki posztját nem kapta meg, az betöltetlen maradt, míg elődei 1914 óta egyszerre mindkét pozíciót birtokolták. A tengerészeti osztály vezetője is más lett, ennek az élére Franz von Holubot nevezték ki. Horthy maga is tisztában volt vele, hogy a háború negyedik esztendejében a túlerőben lévő ellenséggel szemben csodákat nem tud tenni.

A Monarchia utolsó szárazföldi offenzívájával összhangban került volna sor június 11. hajnalán az otrantói zár elleni legnagyobb szabású hadműveletre, a legkorszerűbb csatahajók bevetésével. A személyesen Horthy által vezetett vállalkozás végül még 10-én hajnalban kudarcba fúlt, mikor szerencsétlen véletlenek sorozata következtében a Luigi Rizzo által vezetett MAS megtorpedózta és elsüllyesztette a SZENT ISTVÁN csatahajót. Horthy ekkor kénytelen volt lefújni az egész vállalkozást.

A háború hátralévő néhány hónapjában már jelentősebb eseményre nem került sor. Október 30-án IV. Károly táviratban utasította a Horthyt, hogy a teljes tengeri flottát adja át a Zágrábban alakult Délszláv Nemzeti Tanácsnak. Másnap, 31-én 16 óra 45 perckor a VIRIBUS UNITIS-en levonták a piros-fehér-piros lobogót, s a császári és királyi haditengerészet megszűnt létezni. 1918. november 1-én az uralkodó Horthy Miklós altengernaggyá léptette elő.