(1623 – 1671)
Nádasdy Pál és Révay Judit második fiaként született 1623. január 14-én Csejtén. Édesapja korai halála után (1633. október 15.) egy hónappal beiktatták Vas vármegye főispáni tisztébe, amelyet 14 éves korától kezdve a gyakorlatban is ellátott. 1638 végén Révay Judit újból férjhez ment – ezúttal Forgách Ádámhoz –, emiatt az addigi jó viszony elmérgesedett anyja és fia között, valamint a két főúr ellenséges kapcsolata is innen eredeztethető.
Nádasdy Sárváron maradt, innen látta el birtokai igazgatását. 1642-ben került sor a tanulmányait lezáró itáliai útjára, a következő évben pedig Esterházy Miklós nádor hatására katolizált. Az áttérést követően feleségül vehette Esterházy Anna Júliát, akinek kezére Zrínyi Miklós is pályázott. Az esküvőre 1644. február 6-án került sor Kismartonban, ezt követően Sopronkeresztúrra költözött az ifjú házaspár, frigyükből később 14 gyermek született. Még ebben az évben császári kamarási kinevezést kapott, majd 1645-ben III. Ferdinánd magyar királyi tanácsossá nevezte ki, a következő évben pedig főudvarmester lett. IV. Ferdinánd koronázása alkalmából aranysarkantyús lovaggá ütötték. 1651-ben Alsólendva és Nempti [ma: Hontianske Nemce, Szlovákia] főkapitánya lett. Az 1655-ös országgyűlésen országbírónak választották. 1662 elején titkos tanácsosi kinevezést kapott, majd 1666-ban Zala és Somogy vármegyék főispánja is lett. Wesselényi Ferenc nádor halála után I. Lipót őt és Szelepcsényi György esztergomi érseket nevezte ki helytartónak.
Jelentős birtokgyarapító volt, a Bánffy-örökség egy jelentős része mellett 1650-ben megszerezte a szarvkői uradalmat és az alsó-ausztriai Seibersdorfot, sőt Kismarton megszerzésével is próbálkozott, de az végül Esterházy kézben maradt. 1655-ben lékai birtokán letelepítette az ágostonos remetéket, valamint a pálosokat is jelentős adományokkal támogatta. 1662-ben a máriacelli [ma: Mariazell, Ausztria] kegyhelyen Szent István tiszteletére alapított kápolnát, amelynek befejezésére már csak halála után került sor.
Őseivel (főleg a tizenöt éves háború egyik legjelentősebb hadvezérével, nagyapjával, Nádasdy II. Ferenccel, a híres Fekete Béggel) ellentétben nem jeleskedett különösebben a hadviselésben, de kivette a részét az 1663-1664-es Habsburg-Oszmán háborúban, ott volt Kanizsa ostrománál, majd a szentgotthárdi csatát megelőző körmendi ütközetben is. A vasvári béke – csakúgy, mint kortársait – őt is felháborította, ezért csatlakozott a Zrínyi Miklós, majd az ő halála után a Wesselényi Ferenc körül szerveződő nemesi ellenálláshoz. 1667-ben, Wesselényi nádor halálával a mozgalom vezető nélkül maradt. A személyes ellentétek, valamint a külső támogatás hiánya megpecsételte a szervezkedés sorsát, ami a bécsi udvar tudomására jutott. 1670. szeptember 3-án a császárvároshoz közeli pottendorfi kastélyában fogták el az országbírót, akit hiába próbált a pápa is megmenteni, 1671. április 30-án Bécsben lefejezték. A magyar Krőzusnak is nevezett főúr értékes műtárgyai és jelentős birtokai, valamint családja – egy időre – korábbi befolyását is elvesztette, ezeknek visszaszerzése a kivégzett gróf gyermekeire maradt.