(1922 – 1957)
Hivatásos katonatiszt, az 1956-os forradalom utáni megtorlás áldozata
Budapesten arisztokrata családban született Pallavicini Antal néven 1922-ben. Érettségi után rövid ideig a Weiss Manfréd Gépgyárban dolgozott, majd 1940-ben önkéntesként jelentkezett a Magyar Királyi Honvédségbe. 1941 és 1943 között a Ludovika Akadémia hallgatója, amelynek elvégzése után páncélos hadnaggyá avatták. 1944-ben bekapcsolódott a németellenes katonai ellenállási mozgalomba. Az ellenállás fő szervezőinek lebukása után átszökött a frontvonalon a szovjet erőkhöz. Egy magyar hadifoglyokból szervezett egység zászlóaljparancsnoka lett, amelynek bevetésére azonban nem került sor. Ezután az az NKVD 126. sz. táborába került Nyikolajevben, ahol a lágerkórház egy részlegének parancsnoka lett. 1946 februárjában hazatért a hadifogságból, és az igazolási eljárás után is a katonai pályán maradva a felszerelési csoportfőnökség állományába került. 1947-ben belépett a kommunista pártba. 1951-ben a piliscsabai harckocsizó ezredben zászlóaljparancsnok, majd Hatvanban ezredparancsnok lett. Még ebben az évben Aszódon ezredtörzsfőnökként szolgált, amikor a nevét Pálinkásra változtatta. 1954-ben alezredessé léptették elő, ám visszaélés vádja miatt őrnagyi rangba lefokozták, és zászlóaljparancsnoki beosztásba helyezték Egereben. 1955-ben a rétsági Páncélos Tiszthelyettes Kiképző Ezredhez került, előbb beosztott tisztként, 1956-ban pedig az alakulat törzsfőnökeként szolgált.
1956. október 30-án a rétsági ezred Forradalmi Katonatanácsának elnökévé választották. Együttműködött a nemzetőrséggel, részükre több alkalommal fegyvert és lőszert juttatott. Felsőbb utasításra október 31-én megszervezte az előző napon Felsőpetényből Rétságra kísért Mindszenty József hercegprímás Budapestre szállítását, majd az Úri utcai érseki palota őrzését. November 4-én felsőbb parancsra harc nélkül fogadták a szovjet csapatok érkezését. 1956. december 25-én több társával együtt letartóztatták, majd szabadlábra helyezték. Nem írta alá a tiszti nyilatkozatot, majd 1957. január elején kérésére leszerelték. Egy hónappal később újra letartóztatták, és 1957. szeptember 16-án a katonai bíróság első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa november 13-án halálbüntetésre súlyosította az ítéletét, és 1957. december 10-én kivégezték.