A múlt hősei iránymutatást adnak a ma hőseinek

Második világháborús magyar katonai veszteségi adatbázist hozott létre a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM). A most elkészült, és a világhálón január 11-én megjelent adatbázis értékét és jelentőséget az adja, hogy a régóta ismert veszteségek közül 241 087 esetnek immár pontosabb körülményeit is megismerhetjük.

Az adatbázist bemutató sajtótájékoztatón Németh Szilárd hangsúlyozta: a múlt hősei példát, iránymutatást adnak a ma hőseinek, a Magyar Honvédség katonáinak és mindannyiunknak. „Az 1848-as, 1956-os, világháborús, valamint a missziós hősök teljesítették katonai esküjüket, most rajtunk a sor, hogy teljesítsük velük szembeni hazafias kötelezettségünket. Kutassuk fel, nevezzük meg, adjuk vissza őket a leszármazottaiknak, állítsuk példaként őket a jövő nemzedéke elé. Kapják meg méltó helyüket a magyar történelemben” - mondta.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett: a most elkészült második világháborús adatbázis azért is fontos, mert a háború veszteségeiben sajnos szinte minden magyar család érintett, az ehhez kapcsolódó emlékek és történetek pedig sokszor még ma is feldolgozásra várnak.

Németh Szilárd elmondta azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök dr. Ruszin-Szendi Romulusznak a Magyar Honvédség parancsnokává történő kinevezésekor feladatul szabta: a hadsereg integritásának, fegyelmezett belső rendjének és a magyar katona eszményének megőrzése mellett, a Magyar Honvédséget illessze be a társadalomba, fiatalok tízezreit nyerje meg és készítse fel a haza védelmére, valamint a katonaeszmények tiszteletére. „Meggyőződésem, ennek »a kormányfői parancsnak« a végrehajtása a katonai emlékezetpolitikánál kezdődik” – húzta alá.

„Erkölcsi és hivatali kötelességünk, hogy az elmúlt 175 év magyar katonai veszteségeit a fellelhető források alapján bemutassuk” – hangsúlyozta dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka. A 2012-ben elindított Katonahősök Emlékezete Programmal kapcsolatban a parancsnok felidézte: ennek első eleme volt a 2019-ben bemutatott „A Magyar Katona Áldozatvállalása a Nagy Háborúban” címet viselő, mintegy másfél millió magyar honosságú katonára vonatkozó feldolgozott adatsor, amelyet 2021 októberében, egy, az 1956-os forradalom és szabadságharccal foglalkozó honlap  követett. Dr. Kovács Vilmos ezredes elmondta azt is, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc katonai veszteségeinek feldolgozása már elkezdődött, illetve szeretnék, ha 2023-ra a program adatállománya a Néphadsereg időszakában meghalt katonák, valamint a missziók során hősi halált halt honvédek adataival egészülne ki. Így válik – a ma rendelkezésre álló adatok alapján - teljessé a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által az elmúlt években végzett feldolgozói munka; ezzel tisztelegve a Magyar Honvédség 175 éves múltja előtt.

Ehhez kapcsolódóan dr. Kovács Vilmos ezredes elmondta azt is: valamennyi elkészült és készülő adatbázis elérhető, illetve elérhető lesz a katonahoseink.militaria.hu oldalon.

 

A teljes cikk a honvedelem.hu-n érhető el:

https://honvedelem.hu/hirek/tarsadalmi-adossagot-torlesztettunk.html

https://honvedelem.hu/hirek/a-mult-hosei-iranymutatast-adnak-a-ma-hoseinek.html

2022.01.17.