Minden elesett katonát megillet a végtisztesség

Pedig azok a kutatók, akik a hadisírok feltárására és a bennünk található maradványok azonosítására tették fel az életüket, nagyon szeretnék, ha minden esetet sikerülne a megtalált földi maradványok minden kétséget kizáró azonosításával lezárniuk. Hiszen a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztályának munkatársai úgy vélik, 77 évvel a második világháború vége után is minden elesett katonát megillet a végtisztesség – függetlenül attól, hogy melyik oldalon harcolt.

Övcsat, zubbonygomb, monogramos borotva

A mai napig nincsenek pontos adatok arról, hogy a világégés magyarországi harcai során hányan vesztették életüket. A harcok több százezer magyar, német, szovjet és egyéb nemzetiségű katona életét követelték, akiknek holttesteit gyakran tömegsírban, vagy gránáttölcsérekben, jeltelen helyeken temették el. E sírok közül nagyon sok a mai napig nincsen feltárva.

„A második világháború után, 1948-ban készült egy széleskörű, az ország egész területére kiterjedő felmérés az itt elhunyt és eltemetett magyar, német, szovjet, román és bolgár katonák sírjairól. Ezt követően azonban elmaradtak ezek a kutatások, és a kérdéskör csak a rendszerváltás után került ismét előtérbe, az első önkormányzatokat és egyházakat megszólító adatbekérésre egészen 2013-ig kellett várni” – mondja Aranyossy-Péter Máté, a Belföldi Hadisírgondozó Osztály munkatársa. Vele és két kollégájával a HM HIM Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság Kerepesi úti székhelyén ültünk le beszélgetni. A folyosókon található vitrinekben azokat a fontosabb tárgyakat „állították ki”, amelyeket az elmúlt években elvégzett feltátárások során találtak. Övcsat, zubbonygomb, monogramos borotva, azonossági jegytok (amit a köznyelv dögcédulaként ismer) rozsdás bajonett egyaránt látható az üveglap alatt. A raktárban pedig még több „lelet” pihen, pedig az igazgatóságra csak akkor hoznak be előkerült eszközöket, ha azok valami miatt különlegesek – így azokra a Hadtörténeti Múzeum igényt tart - vagy segítik az emberi maradványok azonosítását. Minden egyebet a katonával együtt temetnek el, amikor az újratemetéssel megkapja a végtisztességet. Például, ha a csontok mellett valamilyen kitüntetést is találnak, akkor azt szinte minden alkalommal eltemetik a maradványokkal együtt, „hogy vele maradjon, hiszen kiérdemelte” – teszi hozzá.

Máté szerint az elmúlt évtizedekben azért nem tudott egyik hadisírfelmérés sem teljes lenni, mert a külterületeken lévő sírok közül nagyon sokat korábban már felszámoltak, azaz az ezekben található maradványokat bevitték a temetőkbe, esetleg rátemetések történtek vagy építkezési helyszínek lettek - gyakorlatilag mindenféle dokumentáció nélkül. A háború után készültek ugyan temetőkaraszterek és térképek, azonban ezek sem mindig pontosak, így a hadisírgondozó osztály munkatársai leginkább a saját kutatások alapján végzik tevékenységüket, melyhez a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Levéltára és Irattára nyújt segítséget. Sajnos ma már egyre kevesebb szemtanú él, így leginkább a „szájhagyomány útján terjedő információk” alapján tudják elkezdeni a munkát, ha szeretnének feltárni egy-egy, ma még ismeretlen hadisírt.

A srácok évente mintegy 30-40 exhumálást végeznek. Ez a hivatalos kifejezése annak a munkának, amit ők „feltárásnak” neveznek egymás között. Vannak tervezett és nem tervezett feltárások. „A tervezett feltárás szinte minden esetben irattári és levéltári források vizsgálatával kezdődik. A kutatást mindig egy »beérkező információ« alapján kezdjük el, vagyis, ha úgy néz ki, hogy az adott helyszínen talán van egy addig feltáratlan hadisír. A levéltári, illetve a veszteség adatbázisokban történő kutatások mellett helyszíni interjúkra és beszámolókra is hagyatkozunk. Ezt egészíti ki egy helyszínbejárás; ha élnek még a szemtanúk vagy azok leszármazottjai, akkor az ő segítségükkel” – avat be a részletekbe Stier Márk, aki szerint az egész munkájuknak az a célja, „hogy minden, a második világháborúban hősi halált halt baka katonatemetőben, de legalább temetőben nyugodjon”.

Nem tervezettnek pedig azt a feltárást nevezik, amikor például az építési munkálatok, régészeti feltárások során vagy a Magyar Honvédség tűzszerészeinek munkája során kerülnek elő katonák földi maradványai. „Ezek azok az esetek, amelyek szinte azonnal bekerülnek a hírekbe, így az érdeklődés középpontjába kerülnek” – mondja Márk, megemlítve, hogy a legutóbbi ilyen eset a fővárosban történt, januárban, a Jókai téren, ahol parképítés közben találtak emberi csontokat és egyenruhamaradványokat. A leletekről hamar kiderültek, hogy két magyar katona földi maradványai. A tűzszerészekkel egyébként hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak a hadisírgondozók.

„Ha egy helyszínen, robbanószerkezetek keresése közben emberi maradványokat is találnak, akkor amellett, hogy értesítenek minket, a munkánkat is segítve dolgoznak tovább, azaz próbálják a helyszínt csak annyira megbolygatni, amennyire a hatástalanítás feltétlenül szükséges, így mi is szinte úgy látjuk meg a területet, amikor kiérünk, ahogy az előkerült. Mi meg természetesen azonnal szólunk nekik, ha a feltárásaink közben fegyver vagy robbanóanyag maradványokat találunk” – teszi hozzá Márk.

Exhumálás, azonosítás, újratemetés

A laikusban azonnal felmerül a kérdés: hogyan kell elképzelni egy exhumálást? Czidor Dániel elárulja: a Belföldi Hadisírgondozó Osztály munkatársaiként az esetek döntő többségében ők hárman - kiegészülve az osztály további két kollégájával, Baráth Szilárd főhadnaggyal és Rózsa Attilával - vonulnak ki a helyszínre, ásókkal, lapátokkal, ecsetekkel, és „egyéb más, hasznos célszerszámokkal”. „A legtöbb esetben egy kutatóárkot szoktunk nyitni. Ha emberi maradványok kerülnek elő az árokból, akkor bővítjük a munkaterületet, és megközelítőleges régészeti módszerekkel próbáljuk meg feltárni a maradványokat. Amelyeket aztán az alapos dokumentációt követően ki is emelünk” – mondja, elárulva azt is, hogy mit jelent a „megközelítőleges” kifejezés. A munkájuk során a régészeti módszertanban alkalmazott tudományos szempontok egy kicsit háttérbe szorulnak a kegyeleti aspektusokkal szemben. A sír feltárása egyébként nemcsak kézi erővel történik, ha lehetőségük van rá – és elfér a területen –, akkor földmunkagép segítségét is igénybe veszik, de ha azt látják, hogy közelítenek a temetési mélységbe, akkor átváltanak kézi módszerre.

Az ország területén vélhetően több feltáratlan hadisír is található, de ezek számát, helyét megmondani sajnos nem lehet. A srácok szerint munkájuk távlati célja természetesen az lenne, hogy az összes, ma még ismeretlen temetkezési helyet feltárják és az ott található maradványoknak megadják a végtisztességet. Sajnos, nagyon sok sírhely el is tűnt az elmúlt évtizedekben, elsősorban azért, mert feltárásukat nem szabályozta törvény, így bárki feldúlhatta azokat a temetkezési helyeken található – és a „piacon” nagy kereslettel bíró – második világháborús relikviák és „kincsek” reményében. A hadisírgondozók egyébként úgy látják, hogy a fémkeresővel felszerelt „amatőrök” tevékenységét részletesebb, pontosabb törvényekkel kellene szabályozni, ami adott esetben lehetőséget biztosít a fémkeresősöknek – természetesen legális, és szabályozott körülmények között – arra, hogy tevékenységükkel segítsék a hadisírgondozás ügyét.

Az exhumálás mellett a hadisírgondozók munkájának másik érdekes – és tegyük hozzá rögtön: rendkívül összetett – része az előkerült emberi maradványok azonosítása. Egészen pontosan az azonosítás megkísérlése, mert sajnos mindössze az esetek kis részében tudják megmondani, hogy kinek a maradványai kerültek elő a feltárt sírból. „Az azonosítás folyamatának első és legfontosabb kérdése, hogy eldöntsük: katona volt-e a halott vagy sem? Ha igen, akkor a csontok mellett található tárgyi mellékletekből nagy valószínűséggel meg tudjuk azt állapítani, hogy melyik haderőhöz tartozott. Bár az emberi szövetekhez hasonlóan az egyenruha is elporlad, ha évtizedekig van a föld alatt, viszont a gombok, illetve a kiegészítők, egyéb tárgyi, elsősorban fém mellékletek megmaradnak. Ezekből megmondható, hogy melyik hadsereg katonáját találtuk meg. Ha előkerül az azonossági jegytok – amit a köznyelvben dögcédulának hívnak -, akkor arra is van esély, hogy kiderüljön, ki volt az áldozat. Sajnos a magyarok által használt, alumíniumból készített jegytok ritkán marad meg egészben a föld alatt, így az előkerült darabok általában nem alkalmasak az azonosításra. A németek sokkal jobb alapanyagból gyártották és már a formája is hasonlított a ma használt dögcédulákhoz. A szovjetek viszont a magyaroroszági hadszíntéren ekkor már egyáltalán nem adtak katonáiknak dögcédulákat” – mondja Dani, hozzátéve: a személyes tárgyak sokat segíthetnek az elhunyt azonosításában. Például sokszor kerül elő borotva, kulacs, csajka, amibe belekarcolták a nevüket a katonák.

„Főleg a tervezett feltárások helyszínen segítheti a maradványok azonosítását az, hogy van forrásanyagunk a helyszínről, például ha rendelkezésünkre áll a veszteségi jegyzék vagy éppen a temetőkataszter, így elvileg tudjuk, hogy kik nyugszanak a sírban. Ilyenkor a csontok életkorvizsgálata alapján és természetesen egy jó nagy adag szerencsével eljuthatunk odáig, hogy teljes bizonyossággal nevesíteni tudjuk a katonát. Sajnos legfeljebb az előkerült maradványok negyedét tudjuk azonosítani” – teszi hozzá Márk, kiemelve, hogy az utóbbi években az „Esztike gyűrűjeként” közismertté vált eset mellett többek között Téglás Lajos hadnagy azonosítása számított sikertörténetnek számukra. Utóbbi esetben egy tiszti vállzsinór, egy gyalogos paroli, illetve egy veszteségi karton alapján tudták azonosítani a cinkotai evangélikus temetőből előkerült maradványokat.

Szintén fontos kérdés, hogy mi történik az exhumált földi maradványokkal. „Minden maradványt újratemetünk, függetlenül attól, hogy sikerült-e azonosítani vagy sem” – mondja Máté, hozzátéve: ha magyar volt a hősi halott, akkor a Fiumei úti Sírkert közelmúltban felújított, 52-es parcellájában. Sajnos évekig a budaörsi német-magyar katonatemetőben temették újra katonáinkat, de sok éves munka eredményeként a tavalyi évtől már a Nemzeti Sírkert Hősi parcellája szolgál központi katonai temetőként. Ha külföldi katona kerül elő, akkor újratemetéséről az adott ország szakmai szervezetének kell gondoskodnia, így azokat átadják a nemzeti hadisírgondozó partnerszervezeteknek. A németek egyébként nem szállítják haza az előkerült maradványokat, hanem a budaörsi német katonai temetőben adják meg nekik a végtisztességet. És az oroszok sem szállítják haza katonáik előkerült földi maradványait.

Amíg újra nem kezd fagyni a föld…

Kitavaszodott, kiolvadt a télen megfagyott föld és úgy néz ki, hogy a COVID is visszavonulót fújt. Azaz minden adott ahhoz, hogy a Belföldi Hadisírgondozó Osztály munkatársai is megkezdjék az erre az évre tervezett feltárásaikat. „Számos helyszínt terveztünk idénre, ezek között lesz olyan is, ahol csak azonosító feltárást fogunk végezni, illetve lesz olyan helyszínünk – egy sírjel nélküli temetőben -, ahol információink szerint 80-100 magyar van eltemetve. Ezt tervezzük feltárni” – mondja Dani.

„Teljesen be vagyunk táblázva. Ha minden a terveink szerint halad, akkor addig, amíg a jó idő kitart, azaz újra nem kezd fagyni a föld, minden héten tudunk menni exhumálni” – teszi hozzá Márk, aki azt is kiemeli, hogy a jövőben azt tervezik, hogy minden évben egyszer – valószínűsíthetően novemberben – a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában temetik újra az addig megtalált magyar katonák földi maradványait. A következő év tavaszán pedig fejkőállítással igyekeznek méltó végtisztességet adni a katonáknak.

A cikk eredetileg a honvedelem.hu-n jelent meg:

https://honvedelem.hu/hirek/minden-elesett-katonat-megillet-a-vegtisztesseg.html